A DISC cartoon család története - Így születtek meg a saját figuráim

Hiszek abban, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen – és ez az elvem átszövi a munkámat is. Bár sok kollégám használja a DISC módszert, ki alapszinten, ki professzionálisan, engem mindig az hajt, hogy valami újat, különlegeset hozzak létre. Olyat, ami igazán tükrözi azt, ahogyan én látom a világot – és benne az embereket.

Egy ideje már érlelődött bennem a vágy: szerettem volna saját, egyedi DISC karaktereket. Hiszek a vizualitás és a játékos szemlélet erejében – és úgy éreztem, hogy a személyiségmodellek világát is lehet szerethetően, sőt, szórakoztatóan megmutatni.

Közel egy év telt el, mire rátaláltam a megfelelő grafikusra. Rengeteg keresgélés után bukkantam rá egy oldalon VikusVikus munkáira – és tudtam, hogy ő az, akit kerestem. Nem is haboztam, azonnal megkerestem.

Mivel Vikus korábban nem ismerte a DISC modellt, az első közös lépés egy alapos tudásmegosztás volt. Részletes briefet készítettem, és közösen finomhangoltunk minden apróságot: a karakterek testtartását, arckifejezését, a ruháikat, kiegészítőiket – egészen a szemek állásáig. Meglepően gyorsan ráérzett a stílusra, sőt, láthatóan lelkes lett tőle – amit én különösen nagyra értékelek. Mert ha valaki szenvedéllyel dolgozik, abból mindig valami igazán jó születik.

Az első körben négy karaktert álmodtunk meg: két lányt és két fiút – mindegyik a DISC négy alaptípusának megfelelően. Aztán gyorsan rájöttem, hogy szükség lenne a párjaikra is – így jött a következő fázis, és megszületett a teljes „felnőtt DISC páros csapat”.

Már a teljes felnőtt csapattal készült a Hun a DISC videolip is.  

Minden DISC programon szó esik arról is, hogy a temperamentum már gyermekkorban megmutatkozik. Ezt is szerettem volna vizuálisan megragadni – így jött a harmadik kör: a DISC gyerkőcök. Rövid egyeztetés után megszülettek ők is – elbűvölőek, szerethetőek, és nagyon beszédesek lettek.

Az egyik legjobb része ennek a projektnek, amikor tréningeken valaki felismeri önmagát vagy valamelyik családtagját a figurákban. Olyan sok mosolyt és felismerést hoznak! Számomra minden karakter egy-egy külön kis világ, tele személyiséggel, szerethető részletekkel.

Ezúton is köszönöm Vikusnak ezt az élményt és az alkotói lelkesedését – nélküle nem jött volna létre ez az egyedi DISC család.

🔗 www.vikusvikus.com

A bejegyzésben szereplő képek jogi védelem alatt állnak.

Vissza a blogba