Ugrás a tartalomhoz

1-2 munkanapos szállítás

Karácsonyi ajándék... DISC önismereti teszt?

Elsőre talán furán hangzik. De aztán mégsem annyira.
Ez itt egy tudatos, gondoskodó anyuka és három kíváncsi, nyitott lány története.

Az ünnepek előtt keresett meg egy HR területen dolgozó édesanya, aki különleges ajándékot szánt három, húsz év körüli lányának. Nem valami újabb kütyüt vagy ruhát akart adni, hanem valami mélyebbet: önismeretet. Egy validált DISC tesztet, és hozzá személyre szabott visszajelző beszélgetést.

Természetesen örömmel vállaltam ezt a nem mindennapi felkérést. A lányok lelkesen töltötték ki a tesztet, és január 2-án már meg is tartottuk a beszélgetéseket. Őszintén mondhatom, hogy ilyen tudatos hozzáállással ritkán találkozik az ember – a háttérben persze ott volt az anyuka szakmai rálátása is, aki pontosan tudta, milyen érték rejlik az önismeretben, főleg fiatal felnőttként, életút elején.

És hogy mit adott nekik ez az ajándék?
Át is adnám a szót a lányoknak – íme néhány gondolat tőlük, a saját élményeikről:

 

„A DISC segített egy alapképet adni arról, milyen viselkedéstípusok léteznek, és rávilágított arra is, hogy egy csapat annál jobb, minél színesebb. Segített megérteni, mik az erősségeim, és hogyan illeszkedhetek jól különböző szerepekbe.”

„A beszélgetés után egy olyan látásmóddal gazdagodtam, ami közelebb hozott másokhoz – jobban értem most már mások döntéseit, és magamat is. Ez segít abban is, hogy önazonos maradjak, és bátran vállaljam a természetes viselkedésemet. Rájöttem például, hogy a zöld-kék kombinációm nem ellentét, hanem egy kifejezetten erős páros.”

„Az egész élmény arra inspirált, hogy türelmesebb és elfogadóbb legyek magammal. Elkezdtem észrevenni, mikor ütközik bennem a két domináns színem – és megtanultam ezt nem kudarcként, hanem belső dinamikaként kezelni.”

„A legjobb példa: én vagyok az utazó típus, aki egyszerre sárga „backpacking – majd alszok valahol”, és kék „Excel-táblában minden percre pontosan vezetve” stílusban. Most már tudom, hogyan engejem, hogy ezek kiegészítsék egymást, ne elnyomják.”

„Őszintén? Először nem vártam túl sokat ettől az egésztől. Tizennyolc vagyok, nem dolgozom még, versenytáncolok és tanulok – nem tudtam, mennyire lesz releváns. De az eredmény meglepett. Erős sárga vagyok, és hirtelen rengeteg minden értelmet nyert bennem és körülöttem.”

„Azt is megértettem, miért fáradok el néha annyira – és azt is, hogy miként lehetek kíméletesebb magamhoz. A DISC eredmény nemcsak önismeretet adott, hanem egyfajta kiindulópontot is a jövőmre nézve, legyen szó pályaválasztásról vagy csapatmunkáról.”

 

A beszélgetések végén egy szívmelengető gesztussal zártunk: meghívtak egy közös pizzázásra. A vacsora alatt a DISC színek új értelmet nyertek – sztorik repkedtek arról, ki hogyan reagál bizonyos helyzetekre, hogyan kommunikálnak egymással, és hogyan értik meg jobban a másikat a modell segítségével.

Szerintem ez példaértékű.
Egy család, ahol az önismeret ajándék lehet – és ahol valódi figyelem van egymás felé.
És hát valljuk be: ennél szebb karácsonyi ajándék kevés van.

Vissza a blogba